lakokocsi

VASI KEMPINGEZŐK
EGYESÜLETE

kemping

 

1sz

Egyesületünk 2010. szeptember 18.-ára "Családi Nap"- ot szervezett Kiss János és Jánosné körtésben lévő hétvégi kertjébe.

Az előző napok esős időjárása sajnos jó pár tagunkat megijesztett és távoltartott a rendezvénytől. Szombaton reggel 9 órakor még esett az eső, bár a nap is ki-kikukucskált, és ő lett az erősebb. 10 órakor az eső elállt és kisütött a nap. 11 órától kezdetét vette az előkészület, telefonkapcsolat az érdeklődőkkel, megtartjuk a programot". A helyes út, irányának megmutatatására "jelzőtáblák" kerültek kihelyezésre - a zenekar hangolt. 12 óra után sorban érkeztek tagjaink, voltak, akik autóval és voltak, akik kerékpárral jöttek. A kellemetlen időjárást emlegetve, baráti társalgással kezdetét vette a tervezett program. Fehér asztal mellett zeneszóra - Kiss János és felesége az erre a napra íródott "Kempinges köszöntővel" üdvözölte a résztvevőket.. Volt játék. Közben megérkezett Biácsi Hajnalka, aki a " Norwick " bottal való járás titkaiba avatta be tagjainkat és gyakorlatban is bemutatta azt.

Utána pedig tagjaink is gyakorolhatták eme "sport" titkait. Majd pedig akik kedvet éreznek e sportra, és gyakorolni is akarják erre lehetőséget is biztosított az oktató.

Hangulatos gyakorlás után fehérasztal mellett folytatódott a program. A jó zene mellett a szalonna is előbb megsült és ennek, valamint a finomzsíros kenyérnek elfogyasztása után a tánc sem hiányzott.

Estére az eső uralta ismét a vidéket, így a teraszra szorult a csapat, ez azonban nem befolyásolta a hangulatot. Besötétedett, közeledett a záróra, próbáltuk az eredeti állapotot visszaállítani. Előkerültek az esernyők és az esőkabátok a kerékpárosoknál. Lassan eljött a búcsú ideje.

A változatos időjárás ellenére hangulatos és sikeres "Családi Nap"-ot tudhatunk magunk mögött. Köszönet a KISS családnak hogy, lehetőséget biztosított és maximálisan hozzájárult a program sikeres végrehajtásához.

Szombathely. 2010. szeptember 19.

Havasi László.

Egyesületünk Adószáma

19247603 - 1 - 18

Banszámlaszámunk megváltozott!

Új számunk:

72100237 - 14956904

tabortuz2

Tagdíj

Egyesületünkben 2018. évi tagdíj 2000Ft/fő azaz kettőezer forint/fő.
 Tagdíjfizetési mód: személyesen vagy utalással.