lakokocsi

VASI KEMPINGEZŐK
EGYESÜLETE

kemping

 

1sz

Egyesületünk a hagyományoknak megfelelően szeptemberben „Bowling” sportnapot rendezett a tagjai részére.

A kezdésre meghirdetett időpont előtt lelkes tagjaink már várták a lehetőséget a mozgásra. A pálya megnyitása után a gyors felszerelés váltás következett. Megkezdődött a pályák megismerése. Fiuk két nagypályán a lányok, asszonyok pedig a rövidebb kis pályát vették birtokba. Gyorsan elkészültek a gurítási sorrend  meghatározásával, mely a pályát és az eredményt dokumentáló gépbe került be táplálásra. Kezdetét vette a golyóval a bábuk üldözése. Az első gurítások sikeresek voltak, gond a második gurításnál jelentkezett, mert az első gurítás után állva maradt bábukat kellett legyőzni. Több esetben a golyó maga határozta meg a célját. Ilyenkor jött az elmaradhatatlan tanácsadás. Esetenként a dicséretek is elhangzottak a sikerek után.

Ezen a napon nem az eredmény volt a cél, fontosabb volt az egészséges mozgás és a szabadidő hasznos eltöltése. Megjelent tagjaink a találkozó végén kissé fáradtan, de vidáman és lelkesen közölték: Jó volt, legközelebb is jövünk.

Egyesületünk Adószáma

19247603 - 1 - 18

Banszámlaszámunk megváltozott!

Új számunk:

72100237 - 14956904

tabortuz2

Tagdíj

Egyesületünkben 2018. évi tagdíj 2000Ft/fő azaz kettőezer forint/fő.
 Tagdíjfizetési mód: személyesen vagy utalással.