lakokocsi

VASI KEMPINGEZŐK
EGYESÜLETE

kemping

Már megszokottá vált, hogy minden év júliusában közös kemping találkozót  szervez az MHKK és a VKE. Ez évben is igy történt.

Hújber Jenő a kemping vezetője tárt karokkal fogadta a csapatokat. A meg-  nyítón mindkét szervezet vezetője, valamint a MAKEOS titkára köszöntötte a megjelenteket és jó pihenést kívánt az itt eltöltendő időre.  Mi vasiak 10 egységgel / 21 fővel / vettünk részt, de voltak  olyanok is akik  ez alkalommal voltak először Nagyatádon.

A megnyíton jelen voltak a Városi Televizió képviselői is akik interjut készi-  tettek a két elnökkel és egy vendéggel. Hújber Jenő mundig garancia arra, hogy jó programokat szervez, ilyen volt a paprikáskrumpli főző verseny is amelyen 10 csapat vett részt. Az  első a Vasmag együttese lett, majd a Bödő csapatot az ÖTYE követte.

Jól sikerült a főzőcskézés, amelyet fehér és vörös borocskával öblitettünk le. Jenő és Jani főszakács, valamint a Farkas család gondoskodott arról, hogy a fürdőviz általi súlyveszteséget pótoljuk.

A jókedvet Mórócz Imre és Sörös Laci biztositotta  akik bemutatták zenei tudásukat. Kiderült, hogy Farkas Béla és Marika 23-ik házassági évfordulója ma van, ezért Tibor atya ujra összeadta őket és igéreteket csalt ki mindkettőjüktől.

Jó volt, szép volt és úgy köszöntünk el egymástól, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.

Takács Tibor

Egyesületünk Adószáma

19247603 - 1 - 18

Banszámlaszámunk megváltozott!

Új számunk:

72100237 - 14956904

tabortuz2

Tagdíj

Egyesületünkben 2018. évi tagdíj 2000Ft/fő azaz kettőezer forint/fő.
 Tagdíjfizetési mód: személyesen vagy utalással.