lakokocsi

VASI KEMPINGEZŐK
EGYESÜLETE

kemping

Kirándulás Kőszegre vonattal.

2017. február 28.

     A vasútállomáson a Kőszegre induló vonatnál a megbeszélt időben találkoztunk. Vonatra szálltunk, melyben kellemes meleg és tisztaság fogadott bennünk.

     Helyet foglaltunk és beszélgettünk, a régi vonatozási emlékek és a Kőszegi kirándulások emlékei lettek felidézve. A beszélgetést egy telefonhívás szakította meg, Ikerék jelezték, hogy személygépkocsival útban vannak Kőszegre. Megbeszéltük találkozásunk helyét. Gyorsan Kőszegre értünk. A vasútállomásról gyalog indultunk a városközpont felé. Sétánkat megszakítva a „bormúzeumban” megízleltük a vörösbort. Tovább indultunk a város főterére. Útközben egyre több maskarás gyermekkel és felnőttel találkoztunk. Körbesétálva a főtéren bekukkantva a boltokba megállapítottuk, hogy az eladók is jelmez-t vettek magukra és úgy szolgálnak ki. Megéheztünk betértünk a vendéglőbe ebédelni,ahol szintén  jelmezbe öltözött pincér lányok és fiuk voltak. Az ebéd elfogyasztása után a vendéglő ajándékaként egy- egy fánkot kaptunk meglepetésként, / népi hagyomány „húshagyókedden jó” a fánk/. Vissza tértünk  a főtérre ,ahol vidám zeneszó és sok-sok jelmezes gyermek és felnőtt volt. Ők már a felvonulásra készültek. A jelmezesek felsorakoztak és egy kört tettek a városközpontban, majd visszaérve a felállított színpad előtt letáboroztak. A tömegből kivált a „Bozsoki Hagyomány őrző  egyesület” és télbúcsúztató  „ BÖGŐTEMETÉS” műsorukat adták elő, nagy sikerrel. Temetés után kezdetét vette az utcabál, nosztalgia számok megmozgatták a lábakat. Egy „Rock’n’Roll”  számnál Pék Laci tagunk is bekapcsolódott a táncba. Az utcabált rövid időre megszakították a jelmezes felvonuláson résztvevők jelmezeinek értékelése végett. A legjobb jelmezesek díjazásban részesültek. Majd folytatódott az utcabál. Lassan el kellett indulnunk a vasútra. Útközben még a Kőszeg város porát lemostuk a „bormúzeumban.”

     Kellemes időben, jó hangulatban, jól éreztük magunkat a Kőszegiek „télbúcsúztatóFarsang Farka rendezvényén. Itt a régi a népszokás felelevenítése ,a közösségek, emberek megmozgatása, összehozása volt a cél, amit sikerült megvalósítani.